Mind tudjuk, a vágta egy aszimmetrikus jármód, 3 vagy 4 ütemű, lebegési fázissal. Mivel a vágta ereje a ló hátuljából indul, és onnan halad előre, nagyon fontos, hogy a beugratás a külső hátsó lábra ható segítségekkel történjen, hiszen ez indítja a vágtát. Klasszikus elvek szerint pedig pont akkor, amikor ez a láb a talajon van, éppen azért, hogy bele tudja tolni a lovat a vágtába. Megjegyezném, szerintem az sem baj, ha egy icipicit előbb adjuk a segítséget erre a lábra, mert a ló így ha pontatlan is, és késik a reakcióval, több esélye van annak véghez viteléhez. Az átmeneteket soha nem elég finomítani, még képzett lovaknál sem, hiszen minden átmenettel erősítjük a ló hátulját.
Egy jó vágta ritmikus, kiegyensúlyozott, erőteljes, és ilyen formájában javítja az erőnlétet, hajlékonyságot, ugrási képességet, mozgékonyságot, és a koordinációt. Erősíti a keringési rendszert, légző rendszert. Emiatt viszont a vágta az inakat, izomzatot, és a szalagokat is jobban terheli, mint a többi jármód. Vágtában mintegy hintázik a ló törzse az eleje és a hátulja között. Éppen emiatt ez a legjobb jármód a mellkasi izmok, törzsfüggesztő izmok erősítésére. Emellett a hasizmokat is erősíti, hiszen ezek nélkülözhetetlenek a hát hordásához. Vágtában mindkét izomlánc dolgozik.
Oké, hogy a vágta a fentiek szerint egy „csodaszer”, viszont vannak lovak, akik küszködnek vele. Avagy nem szívesen vágtáznak. Avagy mint egy nyuszi, ugrálnak a vágtában. Avagy, hamis lábra ugranak be, vagy épp kereszteznek…….Emögött számtalan kiváltó ok húzódhat meg, most röviden ezeket boncoljuk.
- hiányzó izomerő,
- túl fiatal ló,
- nincs oldalirányú stabilitás,
- egyensúlybeli hiányosság,
- hátfájdalom,
- sacro-iliacalis, illetve lumbosacralis ízületek fájdalma, problémája,
- tartási hiba (nem mozog eleget),
- tapasztalatlan, a lovat zavaró lovas,
- ferdeség,
- kényelmetlen felszerelés,
- ezek kombinációja (nagyon gyakran).
Ha több probléma lép fel együtt (pl. bakolás ÉS keresztezve vágta, stb.), akkor professzionális segítségre van szükségetek. Soha nem késő! Egy jó csapat (állatorvos, csontkovács, masszőr, edző) és némi tanulás csodákra képes.
Feladatok, melyek a hátat egészségesebbé teszik, tehát a fenti problémákat megelőzik/megoldják:
- iramváltás jármódon belül: Legjobb, ha a lépéssel kezdesz, és nem pedig helyből a vágtával. Ha egy adott jármóddal gondod van, általában egy másik jármód fogja megoldani a gondodat, így tehát itt is kezd lépéssel, majd ügetéssel. A jármód változtatások először igen nehezére fognak esni lovadnak, így kezd egyenes vonalon. Később „cifrázhatod” azáltal, hogy ívelt vonalakon is kéred. Légy türelmes és adj finom segítségeket!
- hátraléptetés: A hátraléptetés a lovaglás nagy kincse! Aszpirint nem mondhatok, mert azt a vállat-be-re mondjuk, viszont a hátralépés valami hasonló. Ha helyesen kivitelezzük, a ló igen erősen maga alá dolgozik a hátuljával (az itt lévő ízületek erősen hajlanak, majd nyúlnak), és az alsó izomlánc is erősen működik.
- ugróedzés,- gimnasztika: Tudom, ez sokaknak nem nagy kedvence, de a jó hír, hogy földről ugyanúgy lehet kérni, mint lóhátról, sőt! Az a ló, amelyik eleve gyengébb vágtával bír, jobb, ha a lovas súlya nélkül kezd. Így biztosítottabb a fejlődés, és csökkentjük a sérülések veszélyét. Kezdjünk egy rúddal, és határ a csillagos ég.
- ellenvágta: Ez már egy kicsit keményebb dió, sok ló általában „helyes” lábra ugrik be, és nem szívesen vágtázik „kitekeredve”. Ezt úgy tudjuk kiküszöbölni, hogy nyolcason vágtázunk, és a középponton áthaladunk, nagyobbítjuk a nyolcasnak azon felét, ami ellenvágtára jönne ki – így könnyebb a lónak. Természetesen, illik figyelni a ló képzettségét, hiszen nem lenne jó túlterhelni a lovat.
- oldalirányú mozgások,
- mindenféle rudas munka.
Igaz, nem volt teljes a felsorolás, ennek ellenére remélem, sokaknak nyújt segítséget. Én pedig köszönöm a kérdést.
Boldog, sikeres lovas napokat kívánok!

You must be logged in to post a comment.