
Számomra a „lovas életben” az első és legfontosabb szempont maga a ló. A ló, aki manapság egyre inkább sporttárssá, illetve presztízsé avanzsálódik az emberek által, azonban ne feledjük el, ki is a ló? Hogy kell vele kommunikálni, hogy a munka könnyű, gördülékeny és sikeres legyen? Tudjuk-e vajon mindazt biztosítani a lovunknak, hogy ő is úgy tekintsen ránk, mint a legjobb társra, barátra, alfájára? Meg tudjuk-e valósítani a lovas álmainkat úgy, hogy meghagyjuk a lovat lónak, és mégis mi, emberek is megkapjuk tőle mindazt, amiről álmodunk? A válasz igen, lehetséges, mindössze meg kell tanulnunk lóként látni, élni, cselekedni, tehát lóként kommunikálni.
A lóval történő kommunikációnak számos alapelve van, melyek elsajátítását minden lovasnak meleg szívvel ajánlom:
– A lovak menekülő állatok, és emiatt is
– fő az emberi következetesség, türelem, és kiszámíthatóság,
– fő az emberi következetesség, türelem, és kiszámíthatóság,
– tanuld meg a lovak testbeszédét, sok zsákutcát tudsz ezáltal megspórolni!
– légy természetes, ne légy elfogult,
– a ló csak akkor fog jól teljesíteni, ha ismered, mire van szüksége az egészséges élethez,legyen az tartás-, avagy edzésbeli faktor.
A lóval történő munka esetében nem szabad, sőt, egyenesen tilos kizárólag a test edzésére koncentrálni, hiszen ahhoz, hogy lovunk boldog és kiegyensúlyozott legyen, a „belsejével” is legalább annyit (ha nem többet) kell foglalkozni, mint a külsejével. Amikor rájöttem, mi is az, ami engem a lovakkal történő munka, kiképzés során vezérel, akkor alakult ki bennem a Balance Out Horsemanship (a továbbiakban csak BOH) fogalma, hiszen ez az, amire mindig is törekedtem és a jövőben is törekedni fogok minden egyes ló esetében: a külső ÉS belső egyensúly együttes meglétére. Ez az, amire mi, emberek is sok esetben hosszú időn át törekedünk, és ez az, amit sokszor önző módon, saját érdekünkből kifolyólag a másiktól is elvárunk. Az egyensúly egy olyan kényes dolog, amit megszerezni és megtartani is nehéz, de ha már van egy általános rálátásunk, esetleg külső segítségünk, akkor könnyebb dolgunk lesz. A lovunk tehát akkor fog az edzéseken jól teljesíteni, ha képesek vagyunk akár stresszhelyzetekben is optimális szinten kiegyensúlyozni kívül-belül. Az, hogy mely esetben melyik (külső/belső) részleten van a hangsúly, azt maga a szituáció, a ló képzettsége, személyiségjegyei határozzák meg. Ez az, ami engem az eddigi lovas éveim során nagyon megmozgatott és ez az, amit a jövőben is szeretnék folytatni, tovább emelve munkám, ezáltal a lovak életének színvonalát, harmóniáját.
About Us
Visitors will want to know who is on the other side of the page. Use this space to write about your business.
You must be logged in to post a comment.