Felelősség, vagy szerszám

Néha elgondolkodom azon, mennyi felelősséget vállalnak lovaink a munka közben? Csendesen dolgozva, csak teljesítik a kiadott feladatot, avagy valóban maguk is meg akarják tenni, és belerakják saját részüket?

Nos, ez elég régóta foglalkoztat engem, és éppen ezért, elkezdem érvelni, illetve tapasztalatokat gyűjteni, emellett persze a gyakorlatban is tesztelgetem a három lovamat.

A lentiek során néhány kérdést teszek fel szinte önmagamnak és meg is írom hozzá a saját véleményemet, mint választ. Arra kérem most az Olvasót, hogy tartson velem ezen a gondolati ösvényen, és ugyanúgy tegye fel magának az adott kérdést és válaszolja is meg! A végén mindannyian összegzünk!

Földi munka, avagy lovaglás során: A ló Rád reagál, vagy az eszközökre?

Ez egy sarkalatos kérdés számomra, hiszen nekem a lovak képzése során az a célom, hogy a ló minden körülmény között rám reagáljon, ne pedig a szerszámra, amit segítségül használok. Legyen ez például a ló berakása a szállítóeszközbe, avagy ugrás egy akadályon, a ló hátán ülve.

Számomra a szerszám egy olyan átmeneti segédeszköz, ami a ló, avagy lovas jelenlegi tudásának a hiányát pótolja. Amint ez kialakul a képzés, tanulás során, a szerszám mintegy feleslegessé válik, és minden működik nélküle is!

Földi munka során: milyen gyakran nyúlunk a kötélhez?

A munkakötél az egyik legfontosabb eszköze a földi munkás képzésnek, teljesen függetlenül, milyen korú, képzettségű lóról beszélünk. A kötelet szinte mindenhol használjuk (az elején). De tegyünk kezünket a szívünkre: a kötél pont arra jó, amire később rossz lesz:

• nálad tartja a lovat,
• elmaszkírozza a valós szinteteket, ahol épp vagytok,
• elbújtatja a problémákat.

Amikor kötélen dolgozunk, egy idő után a ló általában mintegy „kis bárány”, végrehajt mindent, a feladatok flottul, kiegyensúlyozottan kerülnek kivitelezésre. A kötél egy amolyan biztonsági öv a lovas számára, a ló felé jelzi a megszokást, tehát hogy az ember mellett kell maradni, nincs menekvés. Ezzel a ló teljesen tisztában van, és az esetleges kezdeti próbálkozások után belátja, nincs értelme energiát rakni a menekülésbe, avagy mondhatjuk úgy is, vélemény különbözetbe! A ló tudja, most kötélen van, X Y feladat fog jönni, kb. Z percen keresztül és elfogadta ezt a helyzetet.

De mi történik, ha egy ilyen lóval szabadon, kötél nélkül próbálunk dolgozni (és tegyük fel, hogy nem egy életveszélyes lóról beszélünk, hanem aki már ismeri a földi munkát egy ideje)? Én nagyon gyakran azt látom, hogy a ló mintegy „visszaesik”, mert megtapasztalja a szabadságát, és ezt ki is használja. Nincs jobb legelni a munka helyett! Ilyen esetek leginkább akkor alakulhatnak ki, ha a lovas inkább monoton módon a test és nem pedig a ló-lovas kapcsolat edzésén dolgozott. Itt a tisztelet, szeretet és bizalom arany hármasáról van szó. Ha ezek nincsenek meg, nagy valószínűséggel a ló nem tekint minket alfának, és arra fog mozogni, amerre akar, mert magát tekinti a rangsorban felül lévőnek. Ekkor a lovasok kétségbe esnek, holott csak a valósággal szembesítette lovuk.

Játékos tesztek: kimenni a karámba eszköz nélkül, földi munka céljából

Nem ritkán látni olyat, hogy ha egy lovas kötőfékkel közelít a lovához, akkor a ló ezt meglátván elfordul, és ellenkező irányt céloz meg. Ez sok mindent elárul, de jót nem. A ló eléggé jól tud számolni azzal, mi fog bekövetkezni egy adott helyzetben, pl. kötőfék és gazdi látványaàbevisznekàmunka: „ez nekem nem olyan jó”. Ne feledjük, a ló mindig megpróbál a komfort zónában lenni. Legyünk mi a komfort zónája! Mutassuk meg, nem olyan rossz, amit kérünk.

Erre nagyon jó lehetőséget biztosít az a technika, melynek során többször kimegyünk lovunk karámjába, és megpróbálunk ott, szabadon dolgozni vele. Itt nem helyből piaffozásra és hasonszőrűekre gondoltam, sokkal inkább csapatépítő apróságokra. Séta közösen, megállások pontosítása, hátralépések, farkiterelések. Mindezt úgy, hogy a ló ránk, testünkre reagáljon, alakuljon ki egy élő kapcsolat a ló és a lovas között.

Földi munka: mikor kezdted el a szabad munkát?

A földi munkát mindannyian kötélen kezdtük-kezdjük el, hiszen így tudjuk leginkább a kommunikációt biztossá, az egész foglalkozást biztonságossá és sikeressé tenni. A kötél segít, a kötél jó.

Viszont! Ha sokáig, avagy rosszabb esetben örökre leragadunk ezen a szinten, azzal egy idő után magunknak és lovunknak is ártunk! Legyenek stabilak az alapok, amiket a köteles munka során szerzünk, de amint ez megvan, kezdjük el minél előbb a szabad munkát. Akkor is, ha néha pofonokat kapunk! Akkor is, ha többet kell mozognunk. Érdemes kisebb területen kezdeni és előre megtervelni, hogy tudunk kijönni egy-egy helyzetből nyertesen. Következő alkalommal aztán visszacsatolhatjuk a kötelet, és az új feladat tanítását már biztonságos keretek között tudjuk folytatni. Lépjünk ki a komfortzónánkból, ráadásul minél előbb! Határ a csillagos ég!

Lovaglás: zabla, lekötés, martingál, nyereg, „bökő”, kötőfék, egyebek (eddigiek) nélkül?

Na, itt aztán biztosan lesznek sokan, akik kiakadnak. A legtöbben ilyen esetben arra gondolnak, hogy

•  ez nem biztonságos,
• a ló nincs ilyen szinten,
• a ló nem erre lett képezve, nem fogja megérteni
• ez hülyeség.

Ilyen és ehhez hasonló érveket lehet hallani, tapasztalni leggyakrabban. Ha viszont őszinték szeretnénk lenni önmagunkhoz, akkor bizony be kell látni, a fenti KIFOGÁSOKat a lovas generálja. Mert a lovakba bele születik a természetes, szabad mozgás. Nekik a zablával, szárral esetlegesen létrehozott nyaktartásokban mozogni természetellenes, és bizonyos idő után káros is. Mert az eszközök a tudásunk és tapasztalatunk hiányát pótolja csak és nem ad jogosultságot arra, hogy azt állítsuk, nélkülük is minden ugyanolyan jól menne. A lovakat nem kell képezni a mozgásra, mert őket az anyatermészet erre fejlesztette ki. Eszköz nélkül próbálkozni már csak azért sem hülyeség, mert felhívja a figyelmet a hiányosságainkra, amiket eddig eszközökkel pótoltunk: pl. az instabil ülés, nyugtalan-zavaró kezek, fókusz nélküli céltalan lovaglás, túl sok/erős segítségek. Ne feledjük, a lovaglás során is annak kellene lenni a célunknak, hogy a lovat egészségessé tegyük, avagy így tartsuk! Ezt pedig legjobban akkor érjük el, ha a lovat természetének megfelelően mozgatjuk. Hagyjuk, hogy kompenzáljon a nyakával (és itt nem a ficánkolásra gondoltam, hanem az előrefelé-lefelére), ha szükséges, hagyjuk mozogni, ha szeretne, vagy épp megpihenni egy pillanatra.

A klasszikus lovaglást én sem vetem meg, és állítom, hogy jó kezekben, jó eszközökkel nagyon jó, de ne álljunk meg itt! Tapasztaljuk meg, hogy an lehet tovább lépnie! Megfelelő edző segítségével tökéletesen fel lehet készülni erre a lépésre is! Cseréljük le az eszközeinket tudásra, tapasztalásra. Én legalábbis erre ösztökélek mindenkit, és önmagamat is.

Összegzés

A fentiek fényében, zárásként nem szeretném egyszerűen csak kiadni az „ukászt”, sokkal inkább ösztönözném az Olvasót arra, hogy nyissa ki a szemét, és lépjen be egy új dimenzióba, ahol a gondolatoknak, céloknak nincsenek határai. Ahol végiggondoljuk:

• mi segíti a lovat egy feladat végrehajtásában? Te magad, vagy szerszámok?
• ha szabadon kérnéd tőle ugyanazt a feladatot, megcsinálná-e?
• ha társai közt kérnéd, mi történne?
• Stresszhelyzeteket hogy oldok meg? Hallgat-e rám a lovam eszközök nélkül is?
• ha nyílt területen, vagy épp társaitól távolabb kérnéd eszközök nélkül, hogy reagálna Rád?

Ha ezekre a kérdésekre őszintén adunk választ (jelzem, hogy csak át kell ezeket gondolnunk, nem megcsinálnunk!), akkor már elindultunk az úton, és a ló megtanulja a felelősség fogalmát. Fontos viszont tudni, hogy testi épségünket soha, de soha ne kockáztassuk, és kérjük ki tapasztalt edző véleményét, aki a céltudatosan balesetmentességre, illetve csökkentésre törekszik. Inkább menjünk haza kevésbé büszkén, de egészben, mert az élet nem fekete-fehér!

Jó próbálkozást!