A rangsor és az önbizalom

A rangsor és az önbizalom

A lovak megfigyelése már gyermekkorom óta foglalkoztatott. Olyan volt számomra, mint egy másik világ, nem létezett se tér, se idő. Se időjárás. Ugyanígy vagyok ezzel ma is, és ha otthon tartózkodom, akkor a nap 24 órájában rálátásom van a lovaimra. Imádom lesni őket minden pillanatban, érdekel, mit, mikor és mennyit esznek, mikor és hogyan pihennek, ki tölti be az őrszem szerepét, és hogyan reagálnak le egy külső, avagy belső helyzetet? Éppen ezen megfigyelések ihlettek arra, hogy az egyik típusú megfigyeléseimet leírjam.

A lovak életében a rangsor legalább olyan fontos, mint a levegő. Ezt nem kis túlzással merem állítani, hiszen a ló menekülő állat, családban él, aminek a túlélése egy jól megválasztott alfától függ. Az alfa tudásából kifolyólag a csapat mindig tud enni, inni, a veszélyekre hamar fény derül és jó esetben meg is szűnik elszenvedett kár nélkül. Az alfa rendet rak, az alfa nyugalmat, így stabilitást teremt. Sokan korábban azt hitték, az alfa azért tud domináns lenni, mert agresszív, tehát a csapatot valójában az agresszió tartaná össze. Ez domesztikált lovakra jellemző leginkább, pláne, amikor a rendelkezésre álló élettér, táplálék, avagy itató helyek száma szűkös. A valódi dominancia (melynek előfeltétele, hogy a ló fajának megfelelően tud élni) tehát leginkább fejben dől el- az agresszióból származó dominancia túl veszélyes lenne a sok sérülés miatt. Ezt egy menekülő állat nem engedheti meg magának. Amint rájöttem erre gyermekkori megfigyeléseim során, az volt az álmom, hogy a lovam alfája legyek. Sok-sok év után, már 3 ló alfája lehetek – csodálatos érzés.

No de visszatérve az alap témánkhoz. Körvonalazódott tehát az, mit is jelent a rangsor megléte: stabilitást, nyugalmat! Nyilván, kisebb zsörtölődések mindenhol vannak időnként, de ezek sosem életre menő harcok. Leginkább a fiatalabb, tapasztalatlanabb egyedek felkapaszkodási vágyáról szólnak – hamar lezárulnak.

A rangsor megléte tehát a lovakban egy bizonyos fokú biztonságot, nyugalmat eredményez. Mindez önbizalomhoz vezet: tudja, hol a helye, kit tud elnyomni, és kire kell odafigyelnie? Ez a lovakban igen erős személyiségfejlődést eredményez, és igen magas szociális érettséget. A rangsort tisztelő ló önbizalmával nincs gond.

Mi a helyzet viszont azokkal az egyedekkel, akik nincsenek megelégedve a helyükkel? Akik feljebb törtetnének? Akik folyamatosan elégedetlenek? Nos, ők zsörtölődnek, próbálkoznak, ahogyan fent is írtam. Ha fiatal lóról, csikóról van szó, akkor a próbálkozásaik döntően sikertelenek, és egy idő után belátja az adott egyén, hol a helye. Ehhez viszont hozzájárul a ló személyisége is. A bal agyféltekés („agyalós”, eszes) lovak elkezdenek gondolkodni azon, mit tehetnének céljuk elérése érdekében. Ha még extrovertált is a ló, akkor meg egyértelműen kifejezi, mit szeretne. Ezek a lovak igen karizmatikusak, gyakran bevállalnak egy sérülést okozó manővert is. Izgágaságukkal mintegy lefárasztják a többi lovat, és mindig figyelik a többit, keresik a pillanatot, amikor újra szekálhatják az alfát. Az alfa persze türelmes, de vannak alkalmak, amikor elszakad a cérna. Ekkor általában már hosszasabb, sorozatos kihágásokról van szó, amikor rendet kell rakni. Ilyenkor az alfa legjobb „barátja” segíti az akciót, és közösen összefogva lépnek fel a csínytevő ellen. Nyernek.

A rangsorban eleve alul lévő, bár feljebb vágyó ló ilyenkor gyökeresen megváltozik. Enged a többi ló nyomására, kitér előlük, ha erre kérik, és nem áll le vitatkozni, provokálni, mint eddig. Most csendessé válik, rebbenékeny is lesz, hamarabb megijed, megugrik. Ha eleve inkább introvertált személyiség volt, akkor még inkább magába fordul. Elvesztette önbizalmát – ezt munka közben is gyakran észreveszi a gazdi, akihez most az eddigieknél jobban húzódik. Ösztönösen keres valakit, akitől nem folyamatosan a negatívumot kapja.

A fentiek viszont összességében nézve szükséges voltak, hiszen a rangsor az rangsor, a ló meg ló, és ha egynek szabad szabályt hágni, akkor mindenkinek, és mi lenne? Világ vége, káosz, armageddon. A fenti állapot kellemetlen mindenkinek (alfának, lónak, lótulajdonosnak), viszont egy szükséges ideiglenes állapot. Általában nem tart pár napnál tovább (ha igen, akkor fel kell tennünk a kérdést, miért?), és utána egy darabig csend lesz – míg a kezdeményező újra nem érzi magában a tüzet. Ez a nyugalmi időszak minden alkalommal (tehát a ló korának előre haladtával) egyre hosszabb lesz, a harcperiódus egyre rövidebb és „békésebb”. A véleménykülönbségeket már finomabban rendezik le, gyorsabban, és nem lesz nagyobb önbizalomvesztés sem.

Szóval a fentieket hogy tudjuk saját javunkra fordítani, azzal a céllal, hogy a fajnak megfelelően, tehát a ló számára érthetően lerendezzük lovunk vagánykodásait, dominanciáját felettünk? Nos, a recept egyszerű: figyeljük meg a delivkenst a többi között (mik a pimaszkodás első jelei – nálunk is így fog kezdeni, ezt kell felismerni, hogy csírájában öljük meg a hibát), és figyeljük meg azt is, mit tesz ezellen az alfa. Hogy egy gyakorlatias példát mondjak: nálam a delikvens a 4 éves csikóm, Cassel, aki rendre feszegeti határait (2 évesen nyilván többszörösen olyan rossz volt, mint most). Az alfa (Lancelot, avagy ahogy már mindenki ismeri, Bubu) az elején igen türelmes volt, és mintegy elnézte neki ezt. Viszont egy idő után (ez elég következetesen szinte mindig ugyanannyi volt), válaszolt neki: elkezdte bizonyítani, hogy ő az alfa. Küldte előre, nem engedte megállni a csikót, se enni, se inni, se trágyázni. Amolyan passzív agresszió tanúja voltam, és működött. Ha kellett ügetésben csinálta, ha elég volt, akkor lépésben. Amikor keményre fordult volna a helyzet, a fakóm segített be, és vette át Bubutól a hajtás szerepét. Maki kevésbé türelmes, igen robbanékony ló, szóval, ha ő volt épp a soros, akkor ott „gyorsabban gurult el a gyógyszer”. Így voltak igazán hatékonyak. Utána békén hagyták a csikót, aki vagy elfogadta a helyzetet, vagy nem, Ez utóbbi esetben egy újabb hajtás indult, amíg nyugalom nem lett. Direkt erőszakra is sor került, de arányaiban sokkal kevésszer. A ló napjának legnagyobb részét evéssel kell, hogy töltse, így ha ez nem jut neki, akkor valószínűleg tényleg nem érezheti jól magát. Amikor a csikó nálam is incselkedni kezdett, hasonlóan reagáltam, először türelmes voltam, és mintegy semmibe vettem az akcióit, de ha kitartott, és tovább próbálkozott, akkor elkezdtem folyamatosan mozgatni: lehet ez oldalsó futószárazás, körözés, vagy ló melletti munka – ennek csak a fantáziánk szab határt. Amint jelzett felém, hogy meggondolta magát, abbahagytam. A jármódot a kihágás komolysága szabta meg: ha csak enyhébb incselkedésről volt szó, akkor lépés, ügetés következett, ha erősebb, akkor vágta. Így irtó hamar rájött a csikó, hogy a szabályok nálam is ugyanazok, mint a lovaknál, tehát egy nyelvet beszélünk, másrészt, hogy mindent értek, ami tőle érkezik, és felesleges is próbálkoznia.

A rangsor, az rangsor, a ló pedig ló.